A tiszta méhviasz csak melegítve (+60°C-on) használható fel, a hozzáadott olaj mennyiségével szabályozhatjuk az anyag képlékenységét.
A végtermék állagát, tulajdonságait nagymértékben befolyásolja a felhasznált anyagok keverési aránya.
A legújabb orvosi kutatások megerősítik az ősök tudását, de azt is jelzik, hogy a méhviasz lehetőségei az emberi egészség egerősítésénél és védelménél még egyáltalán nincsenek kimerítve.
Az őseink megfigyelték, hogy különösen a beteg bőr gyógyításánál nagyon jótékony a hatása. Ezért gyógynövényekkel és különböző zsírokkal keverték a viaszt.
Így pl.:
az égési sebekre
lenolajkeveréket használtak, amelybe kis darab viaszt és egy csipet sáfrányt főztek.
A leforrázott bőrre
borogatást tettek faggyúból, vajból, lenolajból és viaszból.
A sebek vérzésének megállítására
kenőcsöt használtak, amely méhviaszból és jegenyefenyő gyantájából készült, egyforma arányban elkeverve.
Általános kenőcsöt az égési sebre, kelésekre és vágott sebekre
úgy készítettek, hogy 50 g méhviaszt főztek 50 g sózatlan sertészsírral együtt. Kihűlés után a keverékbe alaposan belekevertek 50 g mézet.